Please miss me.
2012. augusztus 16., csütörtök
És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után. Azt sem tudtam, hogy várok rád, de mire eljött a szerda éjjel, már megértettem. És te is tudtad.
Az életben nem minden igényel magyarázatot. Nem a mi feladatunk, hogy bármit is elmagyarázzunk másoknak. Minden, ami mély, mindig megmagyarázatlan. Az, amit meg tudsz magyarázni, nagyon felszínes. Vannak dolgok, amiket nem tudsz megmagyarázni. Ha szerelmes leszel valakibe, hogyan magyarázod meg, hogy miért lettél szerelmes? Minden válaszod ostobán fog hangzani: az orra miatt, az arca miatt, a hangja miatt. Ezek a dolgok mind említést sem érdemelnek - de valami van abban a személyben. Azok a dolgok feltehetően részét képezik annak, amiért szereted őt, de az a “valami” mindennél nagyobb. Az a valami több mindennél.
Előfordul, hogy csak fekszem és nézlek, ahogy a hajad szétterül a párnádon, egyik karod takarja az arcodat, a mellkasod pedig finoman emelkedik és süllyed. Időnként, amikor láthatóan éppen álmodsz valamit, közelebb húzódom hozzád, azt remélve, hogy így talán én is be tudok lépni az álmodba. Mindig is valahogy ezt éreztem veled kapcsolatban.
2012. augusztus 14., kedd
2012. augusztus 10., péntek
Sok sebet hordozok, de ez annak a következménye, hogy olyan pillanatokat éltem át, melyek soha nem történtek volna meg, ha -akkor és ott- nem merészkedek túl a határaimon. Minden egyes sebet szeretek a szívemen, hiszen mind én vagyok, én és a múltam, így ott kell lenniük! Fájdalmas, de egyben szépséges emlékeket hordozó hegek.. nélkülük üres lennék.
Láttam a szemében, hogy rengetegszer elképzelte már ezt a pillanatot: hogy mi lesz körülöttünk, milyen lesz a hajam, milyen színű ruha lesz rajtam. Szerettem volna azt mondani, hogy "igen", hogy nem fogom visszautasítani, s hogy a szívem megnyerte a háborút. Szerettem volna elmondani, mennyire szeretem, és mennyire kívánom.
Nem olyan csók volt, mint először, nem az az éhes, vágyakozó, kétségbeesett csók. Nem hasonlított egyetlen csókra sem életemben. Olyan lágy volt, akár egy csók emléke, olyan óvatos, mintha csak az ujjaival simította volna végig az ajkaimat. A szám kinyílt és mozdulatlanná vált. Nagyon csendes volt, suttogás, nem kiáltás. Keze megérintette a nyakamat, a hüvelykujja az állkapcsom alatti bőrhöz simult. Nem azt mondta az érintés: több kell. Azt mondta: ezt akarom. (...) - Így csókolnálak, ha szeretnélek - mondta.
A vonat amin ültem egyre távolabb vitt a férfitól, akit annyira szerettem. Azt hittem, ha egyszerűen felszállok, ülök és nem gondolok semmire, egyszerre elmúlik minden amit valaha éreztem. Nos, tévedtem. Az ablaküvegen át bámultam, ahogy minden egyre távolabb kerül tőlem. Minden, kivéve az érzéseimet.
Van.. olykor, ritkán
előfordul,hogy egyszer az életben rábukkansz arra,akiért mindent
hátrahagynál,aki mindenki előtt van,aki a józanságot elviszi a fejed
felől,aki szétszed,szétszakít,beléd mar és átölel,akivel a poklot és a
mennyországot egyszerre járod meg,aki miközben tép,aközben
simogat,miközben mar, aközben leheli csókját az ajkadra..
ne kelljen enélkül a tüzesen fájdalmas érzés nélkül meghalnod!
Életedben egyszer legalább találjon rád egy gőzerővel feltörő szerelem!
Mert meg kell ismerni ezt az érzést!
Amikor fiatal vagy, néha úgy érzed, semmi sem bánthat, mintha sebezhetetlen lennél. Az egész élet előtted áll, és nagy terveid vannak. Nagy tervek, hogy megtaláld a tökéletes párt, aki kiegészít téged, de ahogy öregszel, rájössz, hogy ez nem is annyira könnyű, és csak az életed végén jössz rá, hogy azok a tervek csak egyszerű tervek voltak. A végén, amikor visszafelé tekintesz, ahelyett, hogy előre figyelnél, hinni akarsz benne, hogy megtetted a legtöbbet, amit csak tudtál életed során.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)