Ott ültem. Pontosan azon a helyen, ahol pár hete még csókolóztunk, egymást öleltük és az élet csúfságain nevettünk. Mára mindez elmúlt. Ahogy ő elment, eltűntek a csókok, nem volt több ölelés, s a fájdalom is fájdalom maradt. Belülről emésztett fel szépen, lassan. De én minden nap elmentem oda, leültem és arra vártam, hogy felbukkanjon, hogy ő is odaüljön… arra vártam, hogy hiányozzak neki úgy, ahogy ő hiányzik nekem. .